XV. Széchenyi István Emlékverseny
|
MEC, RC-S - 2005. április 17.
|
A MEC és a testvér RC-S becsülettel képviseltette magát az Évadnyitón, jó eredményeket is ért el, bár e verseny célja elsősorban nem a megméretés, hanem az evezés propagálása a város szívében. Alább azok az eredménytáblázatok következnek, amelyekben versenyzőink szerepeltek. Külön szót érdemel az egyetemi nyolcasok versenye, ahol nem az egyesületek, hanem az egyetemek csapatai állnak rajthoz, és versenyzőink több egységben is jelen voltak. Neveiket piros színnel emeltük ki.
A diák kielben is eveznünk kellett volna, a fiúk meg is jelentek a rajt közelében, és észleltek is hasonló hajókat, mint az övék, be is soroltak egy ilyen futamba, de nem voltak nevezve, eredményt ezért nem kaphattak; a saját futamukból viszont kimaradtak. Eljöhet még az idő, hogy ők megjelennek valahol egy hajóval, ettől a bódult mezőnyök szétzilálódnak, mindenki melléjük sorol be, mert azt hiszi, hogy velük együtt kell indulnia, és a végeredmény szerint egyetlen egység fog első helyet elérni: a mieink, az összes többiek pedig nem jelentek meg a verseny más futamaiban. Aki mindezt bonyolultnak találná, gondoljon arra, mennyivel bonyolultabb a vad és viharos Duna száguldó mélységei felett megtalálni egy futamot a zavarosban (tapasztalatlan kisdiákok számára, lehet, hogy elkelne egy kis segítség a rajtnál?).
Családi női 2X
Vác Városi Evezős Club Tölgyesi Brigitta Tölgyesi Diána | 1. |
DANUBIUS NHE "A" Varga Orsolya Varga Virág | 2. |
REGATTA CLUB SOROKSÁR Köteles Szandra Köteles Andrea | 3. |
SZIGETSZENTMIKLÓSI VSE Vencel Bea Káger Bea | 4. |
DANUBIUS NHE "B" Pignitzky Ágota Pignitzky Borbála | Nem jelent meg, |
Férfi 4X
DANUBIUS NHE "A" Vanczák Gergő Neisz Gábor Orbán Gergő Erdélyi Tamás | 1. |
MŰEGYETEMI EVEZŐS CLUB Kerekes András Martonfy László Tevesz László Márton Gábor | 2. |
CSEPEL SC "A" Markgruber Balázs Dunszt János Márton Gábor Elek Adrián | 3. |
DANUBIUS NHE "D" Végvári Tamás Vajda Gábor Teszár Balázs Pindes Mihály | 4. |
DANUBIUS NHE "B" Csepregi Gábor Horváth Boldizsár Sándor Áron Neinstein Ádám | 5. |
DANUBIUS NHE "C" Szentkereszty Márton Parizán Mihály Göllner Pál Mátyásfalvy János | 6. |
CSEPEL SC "B" Nagy - Pál Antal Horváth Menyhért Dalos Péter Úri - Szabó Károly | Nem jelent meg. |
Egyetemi 8-as
BME
Németh Tamás Petanec Péter Vanczák Gergely Martonfy László Erdélyi Zsolt Légrádi Ádám Kerekes András Úri - Szabó Károly K: Jakab Gábor | 1. |
BKÁE Orbán Gergely Mátyásfalvy János Kulifai Krisztina Pignitzky Ágota Végvári Tamás Haller Ákos dr. Szebellédy László Varga Zsolt K: Pichler Balázs | 2. |
ELTE Ott Zsuzsa Fehér Katalin Túri Levente Orosz Anita Mihály Gergő Ocskó Krisztina Tevesz László
K: | 3. |
SEMMELWEIS EGYETEM - KÁROLI G. REF. EGYETEM Buday Anna Simon Gábor Szűcs Attila Sarlós Erzsébet Pakó Kata Máthé Krisztina Horváth Menyhért Hanák Petra K:
| 4. |
Diák túra kiel
KÜLKER EVEZŐS KLUB Bartha Zoltán Gera Csaba K: | 1. |
GANZ VILL. EK "B" Preil Patrik Elekes Szilveszter K: | 2. |
DANUBIUS NHE "C" Radó Vilma László Veronika K: Varga Mátyás | 3. |
DANUBIUS NHE "A" Teszár András Kaliszky Péter K: Vad Máté | 4. |
GANZ VILL. EK "A" Farsang Róbert Hutera Lajos K: | 5. |
DANUBIUS NHE "B" Vincze Endre Feigl Endre K: Jurászik Viktor | 6. |
MŰEGYETEMI EVEZŐS CLUB Takács Zoltán Tóth Máté K: Sebess Viktor | Nem jelent meg. |
Dalos Péter képeket is készített, itt érhetők el!
|
|
|