MEC Masters felkészülés és versenyek a világbajnokság jegyében

2019-07-17

MEC Masters felkészülés és versenyek a világbajnokság jegyében

Minden magyar masters evezős számára az idei év kiemelt eseménye a velence tavi masters világbajnokság. Ennek köszönhetőn komoly létszámbővülés volt tapasztalható a kategóriában a master országos bajnokságon is. A VB motiváló hatására a MEC masters csapata is lelkesen készült és már a téli szezonban i,s komoly edzésmunkát végzett el a Reith Kriszta által összeállított edzésterv alapján. A téli szezon végén a közös családi edzőtáborra is sor került, ezúttal Izraelben. A tavaszi – nyári időszakban sikerült minden héten összeülni 8-asban köszönhetően annak, hogy a kezdő és újrakezdő evezőseink is be tudtak szállni egy-egy edzésre.

Komoly eredmény, hogy masters 8-asunk az összes idei versenyen el tudott indulni a Budapest Cupától, a MEC sprinten át az OB-ig, mindenhol érmet szerezve. Négypárunk pedig elhozta mind a Budapest Bajnokságon, mind az Országos Bajnokságon az első helyet. Az Országos Bajnokságon emellett indultunk még férfi kettesben, kétpárban, négyesben, női szkiffben és természetesen mix 8-asban is, mindenhol szép eredményeket elérve, érmeket szerezve.

A felkészülés a vb-re folytatódik az ob után is!

Közösségi média