1998 őszén a MEC a korábbiaknál élesebben szembekerült azzal, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel való történetileg megalapozott kapcsolata mellett sporttelepének városföldrajzi helye is kötelezi; a helyi sportpropaganda és támogatási lehetőségek pedig természetes módon függenek össze az egyesület imázsával, nevével. Kezdetben a "szabadidősportot", később - a dolog temészetének megfelelően - az utánpótlás-nevelést akarta kihelyezni egy másik egyesületi alakulatba. Azután világossá vált, hogy a sport egységes, és a szabadidősport-versenysport szétválasztás mesterkélt. A sportolás mindenképpen szabadidős (professzionális tevékenységre, azaz munkaviszonyszerű keretek közötti versenyzésre az egyesület nincs felkészülve), ellenben a nem versenyszerű szabadidősport kitűnően megfér a versenyszerűvel, és kölcsönösen profitálnak egymás imázsából. Ezért az 1999-es évben, az RC-S fölélesztésének útkeresése során, MEC-versenyzők RC-S-színekben indultak a 100. Országos Bajnokságon, igen jó eredménnyel.
Mára a viszonyok megszilárdultak, a következőképpen: a telephelyi érdeket az RC-S képviseli, amely a női versenyzőket foglalja magába, mivel az utánpótlás-korosztályok felnövekedésével, kivált a többes hajóegységeket érintően, problematikus lenne az egyesületváltás. Emellett a MEC és az RC-S tagságának egy része közös, azzal, hogy a MESZ szabályainak megfelelően versenyzőtevékenységet természetesen csak egy klubban lehet kifejteni. A telephelyi, kerületi propagandamunkában, kapcsolattartásban az RC-S a fő egyesület. Azonban egyelőre a a MEC telephelyén működik, és sporteszközöket, egyes szolgáltatásokat a MEC-től bérel. Mivel ily módon igen sok ponton közös a két egyesület felkészülése, eredményeit és rendezvényeit - a részt vevő klubok megjelölésével - közös oldalakon szerepeltetjük.
Hisszük, hogy az RC-S eredményeivel megfelelően szolgálja egyrészt az evezős sport társadalmasítását, másrészt anya-kerületének imázsát, hozzájárul a XX. (Pesterzsébet) és a XXIII. (Soroksár) kerület egészségéhez, szolgáltatásainak gazdagságához, kultúrájának fejlődéséhez; ami a testvéregyesület MEC számára is előnyös.
|