VAN NEKÜNK EGY ’GT’-NK. SEGÍTS TE IS ÁLMAI MEGVALÓSÍTÁSÁBAN!

Kedves adományozók!
Közel két hét alatt összegyűlt az előirányzott összeg az új hajóra, így az adománygyűjtési kampányt lezártuk!

Mindenkinek köszönjük a hozzájárulást akár adománnyal, akár megosztással!

Részletek ebben a cikkben

Alább meghagyjuk az adományozó felületet eredeti formájában. A fizetési lehetőségek továbbra is aktívak; minden esetleges további adományt köszönettel veszünk és GT felkészülésére fordítunk.
 

***

 
 
 
 
 
Gerei Tamás, alias ’GT’, az evezős klubunk legsikeresebb, saját nevelésű versenyzője. 2010-ben a klubunkban  kezdte evezős ’karrierjét’, és az elmúlt tíz év alatt számtalan érmet szerzett magyar korosztályos és felnőtt országos bajnokságokon a klubcsapatainkban, valamintnemzetközi korosztályos versenyeken magyar válogatott csapatokban is. 
Az evezés mellett GT a SOTE Egészségtudományi Karán tanul dietetikusnak.
 
GT tehetséges, céltudatos és kitartó – ezt mi, a klubtársai, nap mint nap látjuk. Ezek nélkül nem is jutott volna idáig. Most egy minden eddiginél nagyobb célt tűzött maga elé: szeretne kijutni a 2024-es Párizsi Olimpiára! Ehhez az első akadályt már sikeresen vette: idén ősszel bekerült a Magyar Evezős Szövetség felnőtt válogatott keretébe, melynek célja az olimpiai kvalifikáció.
 

…. de az olimpiához GT-nek egy profi versenyhajóra is szüksége van…

Az Evezős Szövetség többféle módon támogatja a válogatott versenyzőket, és mi (a klub) is a tőlünk telhető minden eszközzel támogatjuk GT-t az olimpiai céljaiban. Ebben van dedikált edző, hazai és külföldi edzőtáborok, csapat versenyhajó, sportegészségügyi szolgáltatások és némi ösztöndíj. De egy kihívásunk még maradt: egy nemzetközi szinten is versenyképes egypárevezős hajót („szkiff”) kell vásárolnunk, amelyet GT az edzőtáborokban, válogatókon, versenyeken és – ha végül épp egypárevezős számban kvalifikálna - akár magán az Olimpián is használhatna. (Klubunk legjobb szkiffje 10 éves és nemzetközi szinten már nem versenyképes.)  
Egy ilyen új versenyhajó nagyjából 3 millió forintos beruházást jelent.
 

Segíts velünk együtt!

A mienk egy kicsi klub, és egy ekkora beruházást jelenleg önállóan nem engedhetünk meg magunknak. De elkötelezettek vagyunk, és segíteni akarjuk GT-t a céljai elérésében! Elhatároztuk, hogy adománygyűjtés segítségével teremtjük elő a szükséges pénzt. Sok klubtagunk maga is segít ebben személyes adománnyal – ezzel is tükrözve azt a közösségi és csapatépítő szellemiséget, amiben GT és sok fiatal társa nálunk nevelkedik.  Ezen felül nagyon számítunk mindazon barátok, közeli és távoli ismerősök segítségére is, akik szívesen támogatnak egy kivételesen tehetséges fiatal sportolót abban, hogy megvalósíthassa az álmát! Előre is nagyon köszönjük!
 
Alább láthatsz néhány emlékezetes pillanatot GT evezős pályafutásából (és akkor legkésőbb itt arra is rá fogsz jönni, hogy ez nem kajak-kenu!)
Ebben az interjúban pedig további információkat találhatsz GT-ről, a klubunkról, válogatottról és olimpiáról.
 
 
 
 
PDF Tájékoztató letöltése
VAN NEKÜNK EGY ’GT’-NK. SEGÍTS TE IS ÁLMAI MEGVALÓSÍTÁSÁBAN!
Az adománygyűjtés állása: 115.25%
Jelölje meg a támogatásra szánt összeget!
1000 Ft
5000 Ft
10000 Ft
20000 Ft
Egyéni összeg:
Jelölje meg a fizetési módot!
Online bankkártyás
Simple biztonságos felületen keresztül
Banki átutalás
Saját bankod fiókjából vagy netbankból

Az alábbi gomb megnyomásával tudomásul veszem, hogy a Műegyetemi Evezős Club (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.) adatkezelő által a www.mec.hu felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataim átadásra kerülnek az OTP Mobil Kft., mint adatfeldolgozó részére. Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi: e-mail cím. Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: http://simplepay.hu/vasarlo-aff



Köszönjük a támogatását!  Az átutalását kérjük a következő paramérekkel hajtsa végre:
Számlatulajdonos: Műegyetemi Evezős Club
Számlavezető bank: OTP Bank
Számlaszám11705998-21269239-00000000
Utalandó összeg: Ft
Banki közlemény: "GT"

 

Közösségi média