Újra bajnok a MEC-Vasas nyolcasa!

2021-08-02

Ismét országos bajnok a MEC-Vasas kormányos nyolcasa. A Szegeden megrendezett ob zárószámában valóra vált a szakosztály titkos reménye, amely az egység tagjai, valamint edzőjük, Tevesz László számára korántsem volt olyan titkos.

Újra bajnok a MEC-Vasas nyolcasa!

„Ahogy versenyről versenyre haladtunk a hazai csúcsesemény felé, úgy erősödött meg bennünk a végső győzelem megszerzésébe vetett reményünk – értékelte a vasárnap késő délutáni, utolsó futamot Tevesz László, amelyet a nagy rivális Csepel Evezős Klub egysége előtt, jelentős, közel nyolc másodperces előnnyel nyert meg a MEC-Vasas nyolcasa. – Hivatalosan az érmes helyezést tűztük ki célul, hiszen a tavalyi nehézségek közepette nem is tudtuk megvédeni a két évvel korábbi bajnoki címünket. Ebből a hullámvölgyből indultunk el idén felfelé, s az idő múlásával egyre magabiztosabbak és határozottabbak lettünk. Már az előfutamban is egységes volt a gárda, a döntőben pedig tökéletesen megérezték a ritmust. Az ellenszél és a nehéz pálya csak tovább hangsúlyozta csapatunk főlényét, amelyet a mezőnyre vert két és fél hajóhossz bizonyít a legjobban. Az egységes, jó technikához a fiúk harcossága és győzni akarása társult, s lett a siker záloga.”

A nyolcas morális tartásához nagyban hozzájárult az is, hogy a klub jelenlegi legsikeresebb evezőse, Gerei Tamás, szombati rosszulléte ellenére beült a csapathajóba és szívét-lelkét kitette az aranyéremért. Pedig előző nap le kellett mondania a fiatal Kálmán Dáviddal tervezett kétpárt, amire nemcsak utóbbi, de Tamás is nagyon készült. S bár a verseny orvosa nem talált komolyabb bajra utaló jeleket, a rövid pihenő jót tett az erős szédülésre és fejfájásra panaszkodó versenyzőnek, hiszen másnap sikeresen járult hozzá a nyolcas győzelméhez.

Remek előfutam után betegség akadályozta meg Gerei Tamás éremszerzését

„Péntek délelőtt nagyon jól ment az egypárevezősök között, meg is nyerte az előfutamát, a délutáni döntőben azonban csak az ötödik helyen végzett – idézi fel a Gerei Tamással történteket edzője, Ambrus Gábor, aki akkor még maga sem értette versenyzője hirtelen, néhány óra alatt bekövetkezett formaesését. Ki nem mondott kérdésére másnap kapta meg a választ, amikor a fiatal evezős rosszullétre panaszkodott. – A remek kezdés után furcsállottam a döntőbeli erőtlen evezését, hiszen gyakorlott, jó edzettségi szinten lévő, válogatott sportolóról van szó. Később derült ki, hogy a start előtt már rosszul érezte magát, ám nem szólt senkinek, hiszen már semmit sem lehetett volna tenni. Sajnálom, hogy így alakult, eddigi munkája és az előfutamban mutatott teljesítménye alapján reális volt az éremszerzés lehetősége. Dávidot is sajnálom, mert ígéretes kétpárt alkotnak. A döntésünket azonban az élet igazolta, a szombati pihenés jót tett Tominak, s legalább a nyolcas bajnok lehetett.

A MEC Vasas számára a királyszám a legfontosabb, s ez az utánpótlás-nevelésben és a többi egység kezelésében is tükröződik. Utóbbira példa a kormányos négyes, amelynek érdekeit folyamatosan a nyolcas igényei alá rendelték, most mégis sikerült egy értékes bronzérmet szereznie az országos bajnokságon. Ráadásul igen erős mezőnyben, a győztes GYAC-nál gyengébb hajóval érték el ezt az eredményt. A kormányos nélküli kvartett ugyanakkor nem jutott döntőbe, amely az egység mestere Tevesz László számára is kellemetlen meglepetés volt. A felnőtt négypár döntője, valamint a vegyes kettőpárban szerzett bajnoki cím azonban egyensúlyba billentette a mérleg nyelvét.

Piuk Fanni és Dobos Balázs (középen) is bajnoki címnek örülhetett

Az évközi eredmények alapján a serdülő nyolcas is reménykedett az éremszerzésben, ám az ő esetükben a reális cél az volt, hogy versenyben maradjanak a legjobbakkal, ami a pontszerző hatodik helyezéssel sikerült is. Mesterük, Tevesz László nem is csalódott, hiszen az egységben többen is voltak, akiknek ez volt az első versenyük, a pontszerző helyezés pedig a jövő építése szempontjából kifejezetten jó jel. Ráadásul két ifjúsági korú evezőssel kiegészítve ugyanennek a csapatnak a magja indult az idősebbek között is, s majdnem bejutott a fináléba.

„Az építkezés célja, természetesen a felnőtt nyolcas, amely jó példájával, s mostani nagyszerű eredményével is hihetetlenül inspirálja klubunk fiataljait – véli Tevesz László, aki a tizennégy éven alatti, legfiatalabb korosztály szegedi helytállását is fontosnak tartja megemlíteni. – A tanulók mezőnyében pontszerző hatodik helyen végzett kétpárevezősünk, egypárban pedig értékes bronzot nyertünk. Az utolsó napon a négypárunkat csak egy hajszál választotta el a B-döntőtől. Ezek mind biztató eredmények a számunkra. Az az igazság, hogy a tavalyi évben picit mélyponton voltunk, ahonnan úgy látom, hogy sikerült talpra állnunk. Ez mindenképpen a lelkiismeretes és szívós munka eredménye, arra pedig kifejezetten büszkék vagyunk, hogy kis klubként minden korosztályban egységes csapatot tudtunk kiállítani, így felnőttben, ifiben és serdülőben nyolcast, tanulóban pedig négypárt.

Országos bajnokság. Szeged

Férfiak. Felnőtt.
Kormányos nyolcas: 1. MEC Vasas (Belina Gábor, Czeglédi Péter, Komáromi Máté, Kálmán Dávid, Molnár András, Fülöp Gábor, Gerei Tamás, Dobai Tamás k: Hevesi András); 2. Csepel Evezős Klub A; 3. GYAC.
Kormányos négyes: 1. GYAC; 2. MTK Budapest; 3. MEC-Vasas (Fülöp Gábor, Kálmán Dávid, Komáromi Máté, Dobai Tamás k: Hevesi András)
Négypár:  6. MEC-Vasas (Horváth László, Kiss Márk László, Kováts Péter, Kiss Norbert)
Egypár: 1. Galambos (Vác); 2. Szabó Márton („Tisza”); 3. Bácskai Máté (Vác) … 5. Gerei Tamás (MEC-Vasas)
Vegyes kétpár. Amatőrök: 1. MEC-Vasas (Piuk Fanni, Dobos Balázs)
U23.
Könnyűsúlyú egypár: 1.Bridge Henry (Danubius), Fenyődi Tamás (Vác) 3 Kovács Dániel (EUA) … 5. Czeglédi Péter (MEC-Vasas)
Ifjúságiak.
Kormányos nyolcas: 6. MEC-Vasas ( Máthé Kristóf, Hevesi András, Piuk Márk, Kiss Márk, Peák Bence, Farkas Kornél, Valery Padovan Ignació, Daróczi Dávid, k:Szabó-Nagy Bálint)
Serdülők.
Egypár. B-döntő: 4. Daróczi Dávid (MEC-Vasas)
Kormányos nyolcas: 6. MEC Vasas (Molnár Dániel, Hevesi András, Piuk Márk, Mész János Attila, Peák Bence, Farkas Kornél, Valery Padovan Ignacio, Daróczi Dávid k: Szabó-Nagy Bálint)
Tanulók.
Kétpár: 6. Vasas SC (Pogácsás Ádám László, Schliszka Barnabás)
Egypár (13 évesek): 3. Fábián Márton Attila (Vasas SC)
Négypár. Előfutam: 5. MEC-Vasas (Schliszka Barnabás, Perger-Juronics Péter, Pogácsás Ádám László, Fábián Márton Attila k: Szász Tamara)
 
 
FOTÓK: Magyar Evezős Szövetség 
Forrás: Gy. Szabó Csilla, vasas.hu

Közösségi média