Tovább él a Tass-MEC hagyománya [2026-10-19]

A jól megszokott tassi strandon gyülekeztek szombaton reggel a hosszútávú regatták szerelmesei. Immáron 31. alkalommal, a verseny ugyanis több mint három évtizedes múltra tekint vissza. S bár ekkor még kicsit csípős volt az időjárás, a későbbiekben gyönyörű napsütésben evezhették végig az 51,8 kilométert. Sőt, a délutáni célbeérkezéskor, a MEC-Vasas soroksári csónakháza előtti stégen, már mindenkinek melege volt. Ebben csak részben volt ludas az októberi indián nyár, a korántsem szokványos táv is alaposan megizzasztotta a résztvevőket. Ám akik edzésben vannak, azoknak nem jelenthetett problémát a kicsivel több mint félszáz kilométer leküzdése.

A MEC-Vasas evezősei pedig láthatóan edzésben vannak, amit Tevesz László vezetőedző is megerősített az érkező egységekre várakozva:

„Ez a nagy múltra visszatekintő regatta tökéletesen illeszkedik a versenyprogramunkba. Az ősz az alapozás időszaka, így ilyenkor az állóképességet fejlesztő hosszabb távokra kifejezetten szükségük van sportolóinknak. Főleg a fiatalok számára nagy kihívás a több mint ötven kilométer megtétele, közülük többen is először eveztek le ilyen nagy távot. Úgy gondolom, most nemcsak az erőnlétükről adtak számot, de a mentális állapotukról is. Úgy húsz-huszonöt kilométer után ugyanis már inkább ez utóbbi dönti el a helyezéseket. Bár ahogy korábban, úgy most sem az eredmény a lényeg, sokkal inkább a kihívás elfogadása és teljesítése.”

A győztesek azonban nem így vélekednek. Gyimesi Botond és Megyeri Krisztián nagyon is büszkék voltak az 4 óra 24 perces idejükre, amellyel az egész mezőnyt maguk mögé utasították. A MEC-Vasas két 17 esztendős sportolója ráadásul éppen azok közé tartozott, akik először teljesítettek ilyen hosszú távot. S bár gondolatban és taktikailag is alaposan felkészültek a különleges versenyre, azért voltak nehéz pillanataik.

„Az előzetes számításainknál jobban sikerült a mai nap – kezdte beszámolóját Megyeri Krisztián. – Egy hosszabb edzésen „csak” tizenhat-húsz kilométert szoktunk evezni, ez annak több mint a duplája volt. Ezért is voltunk kíváncsiak arra, hogyan reagálunk egy ilyen extrém kihívásra. Én már az előző napi vacsorával megkezdtem a felkészülést, majd a reggelire és a folyamatos frissítésre is a szokásosnál jobban figyeltem. Nagyon jó érzés volt, hogy nem vagyok egyedül, valaki végig mellettem van. Ráadásul a teendőket is jól elosztottuk egymás között. Én elsősorban a tempót és a sebességet figyeltem, Boti pedig az utat, a pillanatnyi helyzetünket és az időt.”

A különböző nemzedékek a díjátadást követően is örömmel töltötték együtt az időt

Gyimesi Botond szerint is sokat segített, hogy közeli barátok Krisztiánnal és a hétköznapokban is együtt edzenek, közös hajóban ülnek.

„Mentálisan és fizikálisan egyaránt kihívás volt ez a mai nap, az előbbire hangszóróval készültünk és közösen hallgattunk zenét, vagy beszélgettünk – vette át a szót Gyimesi Botond, aki a nyáron tért haza Amerikából, de már ilyen rövid idő leforgása alatt is tökéletesen beilleszkedett a MEC-Vasas fiúcsapatába. – A pihenőket pontosan megterveztük, körülbelül öt kilométerenként, ami azért is segített, mert láttuk hol tartunk, és mindig vártuk a következő frissítést. Tass felé buszozva találtuk ki ezt a taktikát és nagyon jól bevált. Ahogy ismerős terepre értünk, úgy szabadultunk meg a terhektől, az M0-as hídnál tudtuk, hogy alig hét kilométer van hátra. A csőhidat megpillantva pedig már annak örültünk, hogy sikerült, megcsináltuk!”

Ráadásul nem is akárhogyan, hiszen az eredetileg tervezett öt órán belüli időnél sokkal jobban mentek. Féltávnál járva döntötték el, hogy mostantól 4:30 a cél, amiből a végén további hat percet faragtak.

Rajt előtti készülődés a tassi strandon

Egyetlen dologról vélekedtek csak másképpen, ez pedig a versenyzés ténye volt. Botond úgy gondolta, egyetlen ellenfelük a stopperóra, Krisztián viszont az ellenfeleket is figyelte. Ez utóbbira azonban csak harminc kilométeren át volt lehetőségük, ekkor ugyanis valamennyi riválisukat leszakították, és teljesen egyedül közelítettek a soroksári cél felé.

„Azért voltak mélypontjaink, nem is egyszer – tért vissza a nehézségekre Gyimesi Botond. – Először úgy huszonöt kilométer táján, de alig öt percig tartott ez a krízis. A második negyven körül jött el. Szerencsére folyamatosan beszéltünk, támogattuk egymást. Nekem addigra teljesen szétment a tenyerem, Krisztiánnak pedig a vállát kellett átmozgatnia. Ekkor már csak egy tervezett megállásunk volt, ám mi kettőt tettünk bele, amire szükség is volt.”

A hosszabb távokon mindig jó eredményeket elérő Megyeri Krisztián szerint a verseny nem ért véget a kikötés pillanatában. Fontosnak tartotta, hogy a fáradtságtól ne essenek szét, a hajó rendbetételét és elpakolását követően alaposan lenyújtsanak, és visszatöltsék a felhasznált energiát.

„Finom volt a befutó menü, a bográcsos ragú és a palacsinta – tette hozzá Megyeri Krisztián. – Az M0-ás híd számomra is fontos pillanat volt, úgy gondoltam: ha idáig eljutottunk, akkor már semmiképpen sem szabad feladni. Ez a felismerés rengeteg erőt adott és felpörgette a hajránkat. Nagyon örülünk az eredménynek és a győzelemnek.”

A MEC-Vasasos lányok alaposan elfáradtak, hiszen az utolsó métereken még hajráztak is

A résztvevők között volt a MEC-Vasas három fiatalja Vesztergombi Anna, Barabás Boglárka és Varga Fanni is, akik Turi Nikolett edzővel ültek egy hajóba és alkottak ütőképes négypárt. Ők egészen más taktikát választottak, mint a fiúk, ám így is sikeresen teljesítették a 41,8 kilométert. Az 5 óra 20 perces eredményt mind a négyen kifejezetten jó időnek tartották. A Tass-MEC valamennyiük számára újdonság volt, bár Barabás Boglárka a Budapest-Baja Regatta 165 kilométeres távját korábban többször is teljesítette már.

„Természetesen előny volt, hogy részt vettem már nagyon hosszú versenyen, itt azonban másképp kellett beosztani az erőnket. Nekem tehát volt némi viszonyítási alapom, ám attól még végig kellett lapátolni ezt az ötvenest is, ami most is nagyon fárasztó volt” – tudtuk meg Barabás Boglárkától.

Vesztergombi Anna viszont először próbálta ki magát ilyen hosszú távon:

„Sokkal rosszabbra számítottam, de azért így is nagyon megterhelő volt. Úgy terveztük, hogy tíz kilométerenként fogunk megállni két-három perc erejéig, de végül csak három frissítést lett belőle. Az utolsó két órát egyben lenyomtuk. Pedig akkor már szinte mindenünk fájt…”

A hajó élén ülő Varga Fanninak az evezésen kívül arra is figyelnie kellett, hogy a partmenti horgász cölöpöket és nádas szigeteket elkerüljék, ám nem ez volt a legnehezebb a számára:

„A hajóban elfoglalt pozíciómnak köszönhetően engem többnyire mindenki hallott, én viszont alig valamit a beszélgetésből. Éppen ezért számomra az unalom leküzdése volt a legnagyobb kihívás. Korábban azt hittem, ez a verseny erőnlétileg lesz igazán megterhelő, de végül mentálisan lett az.”

A MEC-Vasas 10-14 éves fiúversenyzőinek edzője, Turi Nikolett számára természetesen nem volt újdonság a nagy távolság, bár a Tas-MEC Hosszútávú Regattán ő is most indult először:

„Jó volt a lányokkal evezni és szerintem nagyon jó időt is mentünk. Az első húsz kilométer kifejezetten bomba volt, a harmincadik előtt kerültünk csak egy nagyobb hullámvölgybe. S bár valahogy megoldottuk a feladatot, azért innen már nagyon nehéz volt.”

Ez a nehézség azonban nem gátolta meg női négypárunk tagjait abban, hogy lendületből és ne erőből evezzenek, az utolsó két kilométeren pedig még a tempót is emeljék. A legvégén egy szép hajrával tették fel a koronát aznapi teljesítményükre. A folytatásra vonatkozó kérdésre azonban mindannyian óvatosan válaszoltak. Az 51,8 kilométer újbóli vállalására még mindenképpen aludniuk kell néhányat.

A rajt után még sokáig együtt haladt a mezőny, később azonban a győztesek mindenkit leszakítottak

Tevesz László a hosszútávú regattával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy már a verseny megrendezésének ténye is örömre ad okot, hiszen a tavalyi kevés jelentkező miatt veszélybe került a MEC-Vasas és a Regatta Club - Soroksár közös eseményének léte. Van azonban egy olyan masters korosztályú kemény mag, MEC-Vasasosok, győriek, külkeresek, soroksáriak és csepeliek, akik olyan elszántan kitartanak a Tass-MEC mellett, hogy már csak értük is érdemes energiát fektetni a szervezésbe. Ennek pedig láthatóan a fiatalokra is jó hatása van, hiszen végül ők is évről évre hajóba szállnak. Ennek bizonyítékát idén a 11 esztendős Balogh Enikő szolgáltatta, aki a Tass-MEC történetének legifjabb versenyzőjeként egy női kormányos kétpárban tudta le a közel 52 kilométeres távot. Ráadásul nyomban két szerepkörben is bemutatkozott, nemcsak kormányzott, de evezett is.

A MEC-Vasas szép hagyománya tehát idén is folytatódott, továbbélését pedig az idősebb és a fiatalabb evezős nemzedékek összefogása garantálja.

Fotók: Vasas SC és MEC-Vasas

Forrás: Gy. Szabó Csilla, vasassc.hu