
Daróczi nemzetközi kihívásokra készül
Harmadik helyen végzett a MEC-Vasas lassan tizenhét esztendős evezőse, Daróczi Dávid, az első hazai válogatóverseny ifjúsági mezőnyében. Reméljük, Amsterdamban is eredményesen képviseli majd klubunk, és Magyarország színeit július végén.
+bővebben
Találja meg mindenki a saját sportját!
Kellemes őszi napsütés, a békés Soroksári-Duna ág benépesül kajakozókkal, evezősökkel. A Műegyetemi Evezős Club (MEC) első nyílt napján jártunk, ahol a felnőttkorú kezdőket is várják.
+bővebben
Irány Párizs!
A MEC-Vasas múlt hétvégén köszönőpartira hívta azokat a támogatókat, akik hozzájárultak a párizsi olimpiára készülő Gerei Tamás álmának megvalósításához egy új hajó megvásárlásával.
+bővebben
Versenyzőnek születni kell!
A júliusi korosztályos OB-n remekeltek ifjú evezőseink. A felkészítő edzők sorában Tevesz László mellett Balogh Zsolt is feltűnt. A segédedzőként érkező korábbi válogatott sportoló egyre nagyobb feladatokat vállal a szakosztályban utánpótlás-nevelésből
+bővebben
Bankkártyás fizetés
Mostantól szolgáltatásainkat már bankkártyával is lehet fizetni honlapunkon.
+bővebben
A közösség erejével Párizs felé
Alig több mint két hét alatt összegyűlt a Gerei Tamás olimpiai felkészüléséhez elengedhetetlen új hajó ára. Az adománygyűjtés sikere a MEC-Vasas evezős közösségének erejét is bizonyítja.
+bővebben
Összefogás GT olimpiai álmáért
Egy emberként fogott össze a MEC-Vasas tagsága fiatal evezőse, Gerei Tamás érdekében. A párizsi olimpiai keret tagja számára hajóra gyűjtenek, hogy valóra válthassa ötkarikás álmait.
+bővebben
Folytatódik a MEC és a Vasas együttműködése
A Műegyetemi Evezős Club és a Vasas SC 2024. végig meghosszabbította együttműködését, így a MEC-Vasas sportolói nyugodt körülmények között készülhetnek tovább a hazai és a nemzetközi versenyekre.
+bővebben