Győztes idénykezdet a Budapest Kupán

2022-03-28

Izgalmas nemzetközi versennyel nyitották a 2022-es szezont evezőseink. A Duna budai oldalán megrendezett Budapest Kupán a MEC-Vasas nyolcasa lett az üdözéses regatta abszolút győztese, amely a most kezdődő szezon előtt igen jó előjel. Ifjúsági csapatunk s

Győztes idénykezdet a Budapest Kupán

Az Óbudai-sziget északi csücske és a Budapest Garden (korábban Görzenál) közötti 3600 métert, hét országból, közel hatvan egységben, hatszázan evezték le az elmúlt hétvégén. A nagy hagyományokra visszatekintő gróf Széchenyi István emlékverseny keretein belül immáron tizedik alkalommal megrendezett Budapest kupán igen színesre sikerült a versenyzői paletta, hiszen a nevezők között a legfiatalabb sportoló tizennégy, a legidősebb pedig 76 éves volt.

 

„A koronavírus-járvány miatt utoljára két évvel ezelőtt rendezték meg ezt a nemzetközi üldözéses versenyt, s akkor is a mi nyolcasunk nyerte az abszolút kategóriát – értékelte a MEC-Vasas edzője, Tevesz László, a Czeglédi Péter, Fülöp Gábor, Kovács Péter, Kiss Márk László, Gerei Tamás, Kálmán Dávid, Molnár András, Dobai Tamás, Hevesi András összetételű egységünk szereplését. – Volt néhány igen erős ellenfél, mint például az MTK, a zágrábi Mladost, vagy a bécsi LIA, éppen ezért nagyon örülünk a győzelemnek. Fizikálisan persze még nem érte el mindenki a legjobb formáját, technikailag azonban egész jól mozgott együtt a csapat. A jövőre nézve ezért igen biztatónak tartjuk az idénykezdetet.”

Az ifik is remekül helytálltak, teljesítményük az evezős szakosztályunkban folyó kiváló utánpótlás-nevelő munka legjobb bizonyítéka

A MEC-Vasas szakembere a regattán résztvevő fiatalokról is elismerően szólt, hiszen korosztályukban, vagyis az ifjúságiak között a harmadik helyen végeztek. A teljes igen népes mezőnyben pedig a tizenhatodikon, ami azt jelenti, hogy annak első negyedében. Többek között egy francia egyetemi nyolcast is sikerült megelőzniük, ami a sportág nemzetközi erőviszonyait tekintve nem kis szónak számít.

 

„Ebben a nyolcasban ráadásul csupa olyan gyermek ült, aki már a Vasas evezős szakosztályában fogott először lapátot a kezébe. Az ő teljesítményük révén most különösen büszkék lehetünk a szakmai munkánk eredményére. Olyan ügyes gárda jött össze a fiatalokból mára, hogy két nyolcast is ki tudunk majd állítani. Egyet tisztán serdülőkből, valamint egy felerészt serdülőkből álló ifjúsági csapatot” – összegezte az utánpótlással kapcsolatos jó híreket Tevesz László, a Molnár Dániel, Máthé Kristóf, Pogácsás Ádám, Mész János, Piuk Márk, Peák Bence, Padovan Ignatio összetételű Csikók néven vízre szállt nyolcas teljesítménye kapcsán.

 
Forrás: Gy. Szabó Csilla, vasas.hu

Közösségi média