Gerei bronzérmes az egyetemi Eb-n

2023-09-12

A Testnevelési és Sporttudományi Egyetem színeiben indult a MEC-Vasas sportolója, Gerei Tamás, aki Kerekes Krisztiánnal a férfi kétpárevezősök versenyében bronzérmet szerzett.

Gerei bronzérmes az egyetemi Eb-n

A kontinentális szövetség, az EUSA szervezésében a lengyelországi Bydgoszcz-ban rendezték meg az Európai Egyetemi Játékok evezős számait a hétvégén. Az Universiádé után három hetes pihenőt kapó evezősünk Lengyelországban három nap alatt, három pályát ment Kerekes Krisztiánnal. A Csepeli Evezős Klub sportolója is megjárta Kínát és az Egyetemi Világjátékokat, csak éppen ott perorban Hopp Mártonnal állt rajthoz. Most viszont Gereivel ült egy hajóba, akivel természetesen nagyon jól ismerték egymást, ám korábban egyetlen egyszer kerültek azonos egységbe, jónéhány évvel ezelőtt, nyolcasban. Az elutazás előtti közös gyakorlások során igyekeztek kicsit összeszokni, s mivel csupán ezer métert, vagyis a szokásos táv felét kellett megtenniük, nem jelentett problémát, hogy pihenésből érkeztek a viadalra.

 
„Úgy éreztem, inkább segített, hogy kellően frissek voltunk, hiszen most a gyorsaságon volt a hangsúly – kezdte beszámolóját Gerei Tamás. – De azért bevallom, furcsa volt ezer métert menni, nagyon hamar véget értek a futamok. Az első napon nem volt nagy izgalom, gyorsan eldőlt, hogy simán továbbjutunk, pénteken pedig nagyon jól kezdtünk, és végig remekül eveztünk. Jobban, mint a szombati döntőben, amikor kicsit beragadtunk a rajtba. Az utolsó napon a hajránk sem volt az igazi, nem volt meg köztünk a tökéletes összhang, nekem egy kicsit magasabb tempó esett volna jól. Így lehetséges, hogy az ekkor nagyon belehúzó törökök végül egy hajszállal megelőztek bennünket. Nem számítottunk arra, hogy ilyen jók lesznek a döntőben. A pénteki és szombati teljesítményünk, valamint az akkor kialakult erőviszonyok alapján az ezüstöt éreztük reálisnak. Ennek ellenére nincs miért szomorkodnunk, hiszen a szezon végén vagyunk. Összességében nagyon jó hangulatú verseny volt, nekem pedig különösen jót tett, hogy csapathajóval zárhattam a skiff-kihívásoktól tarkított évet.”
 
 
Az Európai Egyetemi Játékokon induló magyar evezős csapatban középen, kékben, Gerei Tamás a MEC-Vasas versenyzője
 
 
Gereinek a mögöttünk álló idényben többnyire egypárban kellett bizonyítania a válogatottba kerülés miatt, jóllehet a csapathajókat érzi magához közelebb állónak. Talán azért, mert a MEC-Vasasnál a kezdetektől fogva, rendre összetartó négyesbe, vagy nyolcasba került, de az is lehet, hogy az egyéniségéhez illik jobban a közösségi szellem. Nemcsak versenyezni szeret társakkal, de edzeni is.
 
„A héten kezdjük az alapozást, gyakorlatilag az Európai Egyetemi Játékok is már a felkészülésünkbe illeszkedett – beszélt az év hátralévő felében esedékes feladatairól Gerei. – Sajnos még nem sokat tudunk a hivatalos programról, az biztos, hogy a jövő év csúcseseményére, az ötkarikás játékokra még magyar evezős nem szerzett kvótát, így azt jövőre a pótkvalifikáció során lehet majd megszerezni. Ehhez azonban először a válogatóversenyeken kell jól szerepelni, és nyerni. Persze, egy párizsi részvétel mindenki számára csábító, így nekem is gyakran eszembe jut. Ha perorban össze tudnánk hozni egy jó hajót valakivel, talán még oda is lehetne érni. De most inkább az egyetemi tanulmányaimra és az alapozásra figyelek, a tél végére úgyis kiderül, van-e reális alapja az álmodozásnak.”
 
M2x.
Előfutam: 1. Zágrábi Egyetem (horvát) 3:21.24; 2. TF (Gerei Tamás, Kerekes Krisztián) 3:24.79; 3. Vytautas Magnus Egyetem (litván) 3:30.35.
Középfutam: 1. TF 3:20.88; 2. Marmara Egyetem (török) 3:24.02; 3. Vytautas Magnus Egyetem 3:25.42
Döntő: 1. Zágrábi Egyetem 3:08.13; 2. Marmara Egyetem 3:15.65; 3 TF 3:15.93.
 
Forrás: Gy. Szabó Csilla, vasassc.hu
 
 
 

Közösségi média