Hazai győzelem a MEC-Tass-MEC regattán

2023-09-21

Egy hónappal a megszokott időpont előtt, és dupla távon (is) rendezték meg idén a hagyományos Tass-MEC Hosszútávú Regattát, amelynek 104 kilométeres versenyét immáron MEC-Tass-MEC néven Németh Zsolt, a MEC-Vasas elnöke nyerte meg.

Hazai győzelem a MEC-Tass-MEC regattán
Klubunk hagyományos, amolyan idényzáró versenye az 52 kilométeres Tassról induló és a MEC-Vasas kis-dunai telepére érkező hosszútávú regattája, amelyet minden évben október második felében rendeznek. Idén a hazai szövetség kérésére változott a program, az augusztusra kiírt, ám végül elmaradó Budapest-Baja 165 kilométeres távját kellett helyettesíteni, s ezért volt szükség a klasszikus 52 megduplázására is, amely az oda-vissza szervezéssel volt megoldható. Ehhez igazodva, a verseny ezúttal a MEC-Tass-MEC nevet kapta.
 
„Európa leghosszabb nyíltvízi evezős versenyének elmaradását természetesen mi is nagyon bántuk, ezért megtettük, ami tőlünk telhetett és vállaltuk a Tass – MEC korábbi időpontban való megrendezését – avatta be honlapunkat a szervezés körülményeibe Németh Zsolt, a MEC-Vasas elnöke, aki maga is nekivágott a dupla távnak, s végül elsőként ért a soroksári vízitelephez. –  A Budapest-Baja folyásirányban százhatvanöt kilométeres távjának leevezése körülbelül százhúsznak felel meg állóvízen. Annak érdekében, hogy legalább megközelítsük ezt a klasszikus távot, ezúttal nem Tassról indultunk, hanem Budapestről és ide is értünk vissza. Akiknek ez így már túl hosszú lett volna, azoknak az eredeti útvonalat is biztosítottuk, ezt a lehetőséget azonban csak egyetlen egység választotta. Sajnos összességében is elég kevesen voltunk. Bevallom, nagyobb érdeklődésre számítottunk. Talán a korai időpont zavarta meg azokat, akik egyébként nem szokták kihagyni a hagyományos versenyünket. A hangulatra azonban most sem lehetett panasz, a célba érkezőket zenével, bográcsban főtt finom étellel és apró ajándékokkal várta a MEC-Vasas.”
 
 
Késő estébe nyúlt az egész napos program, amelynek végén Németh Zsolt vehette át az aranyérmet, a háttérben Ambrus Gábor a MEC-Vasas edzője, Gerei Tamás mestere
 
 
A hosszútávú regatta megrendezése után szakosztályunk életében is nyugalmasabb időszak következik. Versenyzőink megkezdték az alapozást, a szárazföldi és vízi gyakorlások már a jövő év nagy kihívásaira készítik fel őket. Ilyenkor érdemes visszatekinteni a mozgalmasabb tavaszi, nyári időszakra is, amelyet Németh Zsolt érthető módon Gerei Tamás említésével kezd, hiszen pillanatnyilag Ambrus Gábor tanítványa a MEC-Vasas legeredményesebb evezőse.
 
„Tomi jól tartja magát a hazai élvonalban, és most úgy tűnik, végre sikerült egy jó és állandó párral egy hajóba ülnie – tudtuk meg a MEC-Vasas elnökétől. – A csepeli Koncsik Dominikkal már korábban is voltak összeültek néhány edzés erejéig, ám ő az elmúlt idényben még az U23-asok között szeretett volna versenyezni. Mostanra azonban minden érintett belátta, hogy Tomival a felnőtt mezőnyben is ütőképes válogatott egységet alkothatnak, és egy olimpiai váltott evezős kettes mindkettőjük számára inspiráló cél lehet. Először természetesen itthon kell a legjobbnak lenniük, utána próbálkozhatnak meg az ötkarikás kvalifikációval, s csak ezt követhetné egy párizsi szereplés. Nincs sok idejük, csupán néhány hónap, de úgy tűnik beleállnak a kemény munkába, és megpróbálják. Bízom benne, hogy húzni fogják egymást és az itthon másfél évtizede egyeduralkodó Simon-Juhász párosnak méltó kihívói lesznek. Ha a mostani próba biztató lesz, de mégsem érnek el a francia fővárosig, akkor B variációként újabb négy évnyi munkával már sokkal reálisabb esélyük lesz kijutni immáron Los Angelesbe. De ez még a jövő zenéje, most az a legfontosabb, hogy a MEC-Vasas és a Csepeli Evezős Klub egy emberként állt mögéjük.”
 
Kiemelkedő évet zárt Daróczi Dávid is, aki idén már a korosztályos nemzetközi porondon is megmutatta tehetségét. Tevesz László tanítványa a hollandiai rangos utánpótlás-viadalon, a Coupe de la Jeunesse-en eddigi legjobb idejét evezve mindkét napon A döntős volt, az elsőn az előkelő negyedik helyen végzett. Németh Zsolt szerint a mindössze tizenhét esztendős fiatal jobban teljesített a vártnál, a szakosztály vezetésének pedig most az a feladata, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsa további töretlen fejlődéséhez.
 
 
„A felnőtt nyolcas esetében ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy az elmúlt évek „aranygenerációja” már kifutóban van. Egy olyan kicsi klub esetében, mint a miénk, az volt a különleges, hogy hat éven át dobogón állhattunk a királykategóriában, kétszer még annak a legmagasabb fokára is felléphettünk. Mondhatjuk úgy, hogy most térünk vissza egyfajta normális állapotba, s próbáljuk először a kisebb egységeket felépíteni. Ennek alapját az utánpótlás-nevelés biztosítja, amely Tevesz László irányításával biztos alapokon áll. Ezekből a sikeres serdülő és ificsapatokból kerülhetnek majd ki később az eredményes felnőttek” – foglalta össze a jelenlegi helyzetet tömören Németh Zsolt, aki azt is elárulta, hogy az egyetemisták között is aktívan keresik az új tehetségeket. Igaz, az ebben a korban kezdőknek már nehezebb eredményes versenyzőkké válniuk, bár egy korábbi, ideális erőnléti alapokat biztosító sportos háttérrel még a húszas évek elején is bele lehet vágni egy sikeres evezős csapatkarrierbe. Erre korábban is volt már példa a klubnál.
 
A műegyetemi sportnapon is ennek reményében vett részt a hazai szövetséggel karöltve a szakosztály, a sportágat népszerűsítő kreatív ötleteik igen pozitív visszhangot kaptak, mind a rendezők, mind pedig az érdeklődők részéről. A toborzás pedig folytatódik, az ősz folyamán a MEC-Vasas vízitelepén is rendeznek majd nyílt napot, a klubnál folyó munkát pedig az eseményen túl, online szórólapok révén is népszerűsíteni próbálják a műegyetemisták körében. De a régiekről sem feledkeznek meg, a tervek között szerepel az „alumnitalálkozó” megszervezése is a korábbi klubtagok számára, amellyel azt a közösséget kívánják tovább építeni, amely már többször is megmutatta erejét.
 
Forrás: Gy. Szabó Csilla, vasassc.hu
 

Közösségi média