Budapest-bajnokság, az ob és a nemzetközi regatták szolgálatában

2023-06-26

A július eleji ob-ra, illetve az idei nemzetközi versenyekre való felkészülést szolgálta a hétvégi Budapest-bajnokság. A második helyen végzett felnőtt nyolcas fiatalításon esett át, ezért számukra idén irreálisnak tűnik az országos bajnoki cím.

Budapest-bajnokság, az ob és a nemzetközi regatták szolgálatában

A MEC-Vasas legsikeresebb felnőtt versenyzője, Gerei Tamás, csak a nyolcassal szállt vízre az elmúlt hétvégén a csepeli evezőspályán. Ahogy arról korábban beszámoltunk, számára most már a július végén kezdődő Universiadé a legfontosabb, és az arra való felkészülést szolgálja majd július első hétvégéjén a szegedi országos bajnokság is. Hasonlóan alakult legígéretesebb fiatal sportolónk, Daróczi Dávid idei programja is, ő Amsterdamban, a Fiatalok Kupáján indul majd az egyetemisták kínai nagy seregszemléjével egyidőben. Éppen ezért Daróczi esetében is a külföldi jó szereplés megalapozását szolgálta a Bp-bajnokság, s részben még az ob- is azt fogja, nem a számszerű eredmény alapján ítélik majd meg a teljesítményét. Vele kapcsolatban jó hír, hogy nagyon gyorsan összegyűlt a hollandiai utazás költsége, a MEC-Vasas közössége ismét megmutatta erejét.

"A Budapest-bajnokságra egyetlen egységünk sem pihent rá, edzésből érkeztek, hiszen az országos bajnokságon, illetve a nemzetközi versenyeken kell majd elérniük a csúcsformát – értékelte honlapunknak evezőseink hétvégi teljesítményét Tevesz László. – A férfi nyolcas kilenc másodperccel maradt el a csepeli egységtől, ami azért jelentős különbség. Ez azt mutatja, hogy idén kiemelkedik a mezőnyből a nagy rivális piros-kék egyesület hajója. Nálunk ezzel szemben két ifjúsági korú versenyző is debütált, s bár ők kiváló erőnlétben vannak, egyelőre nincs elég rutinjuk a felnőtt mezőnyben. Mindezek fényében az ob-n most egy dobogós helyezés lehet a reális elvárás számunkra a királyszámban. Daróczi Dávidnak is jó edzéslehetőség volt a Budapest-bajnokság, saját korosztályában kifejezetten jó előfutamot ment, a döntőre azonban kicsit elfogyott. Az mindenesetre látható volt, hogy jó úton járunk a felkészülést illetően, ami azért is különösen fontos, mert már biztos az amsterdami indulás. A vártnál is gyorsabban összegyűlt ugyanis az útiköltség a rangos utánpótlás-versenyre, neki pedig ott kell majd igazán helytállnia. Mindenkinek köszönjük, aki támogatott bennünket, nagyon büszkék vagyunk a MEC-Vasas evezős közösségére, amelyre minden nehéz pillanatban számíthatunk.”

A két évvel ezelőtti Budapest-bajnok kormányos nyolcas. A hajóban azóta több személycsere is történt, új összeállításában pedig még nem érte el legjobb teljesítményét az egység

 

Forrás: Gy. Szabó Csilla, vasassc.hu

 

Közösségi média